Késkészítő vállalkozás

- hétfő 10 augusztus 2015 - 18:55:21 | Beküldte: kocsisferi
Kedves Olvasó! Nem arról szeretnék írni, hogyan kell késkészítő vállalkozásban milliókat keresni, hiszen azt magam sem tudom. Akkor mégis miről fog szólni az alábbi pár sor?

Arról, hogy a kés elkészítésének ismeretén túl mi szükséges még ahhoz, valaki erre a tevékenységre merje alapozni a megélhetését. Az írás nem tudományos igényességgel született, többnyire a saját, illetve kollégáim tapasztalatait vettem alapul. Biztosan nem csak a késesek szembesülnek az alábbiakkal, más tevékenységet végzők szerintem hasonló cipőben járnak.
Mikor valaki úgy dönt, hogy elengedi az Őt segítő kezeket, és önálló tevékenységbe kezd, komoly döntést hoz. Hogy ne legyen kudarcra ítélve, terveznie kell. Fontos, hogy meghatározza saját magát. Vagyis, ki Ő, mit szeretne, miben fog mást nyújtani, mint a vetélytársak, kinek szeretne terméket eladni, milyen csatornákon fogja a termékeit eljuttatni a vevőihez, milyen árszínvonalon kívánja termékeit értékesíteni. Nem jó, ha valaki megnézi, mit csinálnak mások, és elkezdi azt utánozni. A versenytársnak azon a területen valószínűleg (a már benne eltöltött idő miatt) felhalmozódott annyi tudása, hogy az újonnan belépőnek jelentős pozíció hátránya van hozzá képest. Ráadásul a régebbi szereplő jó eséllyel ismertebb, bejáratottabb vevőköre van. Sokkal sikeresebb út, ha a friss szereplő megnézi, mit csinálnak mások, hogyan csinálják, aztán kitalálja saját útját. Meghatározza, mit fog másként végezni, miben lesz jobb. Ehhez tájékozódás és önismeret kell. A kezdő vállalkozó jellemzően optimista. Ez nem baj, sőt optimizmus nélkül nincs értelme elkezdeni a tevékenységet. Viszont nagyon fontos, hogy a realitások talaján maradjunk. Általában „zöldfülűként” a termék előállításához szükséges munkaidőt hajlamosak vagyunk alul becsülni, ezáltal az egységnyi idő alatt előállítható termékmennyiséget (pl havi darabszámot) és a lehetséges árbevételt magasabbnak várjuk, a terméket terhelő költségeket viszont alul kalkuláljuk. Meg kell érteni, hogy a termék előállítása nem a gép beindításával kezdődik és nem a gép leállításával ér véget. A folyamat sokszor a megrendeléssel kezdődik. Mikor a késes a megrendelővel egyeztet a részletekről, már a munkáját végzi. Szintén „munkaköri kötelessége” az anyagbeszerzés, a műhelytakarítás, a gépkarbantartás, adminisztráció, csomagolás, postázás, könyvelőhöz járás stb. A folyamat vége, mikor a termék a vásárlónál van (Ő elégedett) a termék ára pedig a készítő számláján. Ezeknek a járulékos munkáknak is jelentős idő igénye van. A teljes munkaidő 40%-át is kitehetik. Már az előző pár gondolatból is következik, hogy felmerül sok olyan költség, ami nem rendelhető konkrétan egy termékhez, mégis ki kell fizetnie a késesnek. Előkalkuláció közben könnyű figyelem kívül hagyni a szállításra, utazásra, vásári díjra, egyesületi díjakra, telefonra, internetre, könyvelőre költött összeget, de a munkavédelmi cipőre, neoncsőre, fűtésre kiadott pénzt sem mindenkinek jut eszébe. Tehát aki nem elég alapos, és elszámolja magát, az a megálmodottnál kevesebb terméket fog előállítani, többet dolgozik az egészségesnél, a termék önköltsége pedig magasabb lesz az általa elvártnál. Ez az út egyenesen vezet a túlterhelt vállalkozóhoz. A 90-es évek általános felfogása volt, hogy a vállalkozónak egy napja 24 órából és egy éjszakából áll. Ez a szemlélet hosszú távon nem működik. A késkészítés egy fizikailag megerőltető, egészségtelen szakma. A porártalmon túl a vibráció és a kényszertartás is komoly veszélyforrás. Az erőn felüli munka fáradtsághoz, a fáradtság hibázáshoz, a fajlagos munkaerő felhasználás növeléséhez, a baleset kockázatának növeléséhez vezet. Aki fontolgatja, hogy élethivatásként választja ezt a tevékenységet, számoljon a motiváció megváltozásával is. Míg valaki hobbiként készít késeket, elsődleges hajtóerő az önmegvalósítás, a bizonyítás. Az egyéb tevékenységből való kikapcsolódásnak tekinti a késezést. A fő állású késes is „alkothat”, de nála hosszabb távon a ráfordítások megtérülése és a tisztes jövedelem elérése a cél. Az Ő esetében is fontos, hogy ki tudjon kapcsolódni a kenyérkereső tevékenységéből, hiszen a testi regenerálódásra, mentális felfrissülésre neki is szüksége van, mert nélküle megbetegszik, kiég, de esetében a pihenés természetesen nem a késkészítés lesz. „Vasárnapi munkán nincs áldás”, ezt tartották a régiek is. Inkább ezt kövessük mi is, mint a „24 óra+ éjszaka” elvet. Hosszú évek tapasztalata alapján nekem az működik legjobban, ha a szombati nap a környezet rendbetételéről, karbantartásról, takarításról, a vasárnap kizárólag a pihenésről szól. (A műhely rendjének fenntartása nem csak azért fontos, hogy az anyagokat, alkatrészeket, szerszámokat könnyen megtalálja az ember, hanem azért is, hogy oda minden nap jól essen bemenni.) A kézművesség tud nagyon „magányos sport” lenni. Aki nem társas vállalkozásban végzi, annak talán legnagyobb ellensége a monotonitás. Tudok késkészítőről, aki csak emiatt hagyta abba főállásban végzett vállalkozását. Tenni kell ellene jó időbeosztással, meg egy kis rádióval. Minden napra ki kell tűzni a feladatot, és azt el kell végezni. Ha az aznapi munka egy része befejezetlen marad, másnap már hátrányból indul a készítő. Amikor sikerül olyan technológiát, rendszert megalkotni, hogy önmagát nem kizsákmányolva, megfelelő (helyesen kalkulált) önköltséggel kellő darabszámot tud előállítani, a termék fogyasztói árának meghatározása következik. Tudom, hogy most néhányan felkapják a fejüket, gondolván, az árat a piac alakítja ki. Igazuk van, ha így gondolják. Viszont a piacnak éppoly fontos szereplője az eladó, mint a vevő. Míg a vevő arról dönt, mennyit hajlandó fizetni egy termékért, szolgáltatásért, az eladó arról, mennyiért hajlandó azt nyújtani. Bizonyos értelemben ellenérdekelt, de egyenrangú üzletfelek. A vállalkozó elsősorban (ha merünk őszinték lenni, kijelenthetjük ezt) a saját érdekeit védi, közvetlenül utána viszont a vevőt tartja szem előtt (azért, mert hosszú távon ez az érdeke). A jó ár végül a két fél közötti kompromisszum eredményeként jön létre. Egy nem optimális ár be tudja betonozni a vállalkozó lehetőségeit. Ha az ár túl alacsony, idővel túl kereslet jelentkezik, amit nem sikerül kielégíteni, ráadásul az eladó jövedelemtől esik el. Túl magas áron pedig nem tud értékesíteni. A „célközönség” hosszú időre megjegyzi az extra árat és nem is keresi a vállalkozót. Fontos, hogy a termék minősége és árszínvonala is fenntartható legyen.
Nem kell minden munkát elvállalni. Csak azokat, amik beleillenek a profilba, amihez megvan a technológia. Nem lehet megfelelni mindenki igényének, tudni kell nemet mondani, ha az elvárások teljesítése nagyobb áldozatot követel, mint ami az árban realizálható.
Nem elég, ha csak a versenytársakat és a piaci környezetet vizsgálja, aki vállalkozás kezdését fontolgatja. Valamennyire ismernie kell az adminisztratív környezetet, nem baj, ha tisztában van az adójogszabályokkal, vállalkozási formákkal, azok sajátosságaival. Mikor a vállalkozást elindította, megtette az első, talán legnehezebb lépést. Ezzel azonban nincs vége a gondolkodás időszakának, igazából döntések sorozata következik. Ha a döntések többségében helyesek, a vállalkozás idővel nem sorvad el, sőt fejlődik, növekedik. Kérdés, meddig érdemes növekedni. Könnyen jön a válasz, természetesen minél nagyobbra. Kézműves vállalkozás esetén viszont nem biztos, hogy helyes ez a meglátás. A fejlődés, növekedés ugyanis nem lineáris. Sokkal inkább egy lépcsőhöz hasonló az út, amit be kellene járni. Az egy személyes önfenntartó vállalkozást követő lépcsőfok megugrása, a többfős társas vállalkozás elérése külső forrás nélkül nehezen megy. A szakma speciális volta miatt nem könnyű találni megfelelő kézügyességű, szakmát ismerő, motivált embereket, akik a munkabérüknél és az azt terhelő járulékoknál nagyobb értéket termelnek. Az üzemméret változtatása, annak megtervezése, optimalizálása viszont már egy következő gondolat.

Hozzászólás itt lehetséges:
http://forum.miveskesek.hu/viewtopic.php?f=39&t=180
Kategória   Hírek