Idén is felkerekedtünk Tóth Árpival(Révész Késes műhely), immáron ötödik alkalommal, hogy megmutassuk magunkat e nagy kés kiállításon. Nagy, mivel közel 85 kiállító vett részt rajta idén is.
Szombat éjjel találkoztunk a szokásos helyen Győr-Ménfőcsanakon, amely közvetlenül Győr mellett van, az M7 autópályáról pár perc alatt elérhető. Egy lelkész barátom előtt hagyom a kocsit és átülök Árpihoz. A kocsi tele van, de én szerencsére az anyós ülésen kapok helyet. Hátul ül Árpi felesége Magdi, és a két fiuk, Árpi és Sándor.
Irány az M7 Szlovákia felé, majd át Csehországba. Egészen Prágáig kell autózni, és onnan még 60 km, összesen 600km. Én rutinosan kispárnámra dőlve alszom.
Pribram egy kisváros, de természetesen itt is van minden, sportcsarnok, tesco,stb…
A kiállítás egy régi lepukkant, a múlt rendszerből ott ragadt kultúrházban van. Közvetlenül mellette a hotel, ahol aludni fogunk, a szobákat neten foglalta Árpi.
Első napon a 8-tól 18-ig tart a kiállítás, másnap 9-től 12-ig, tehát a lényegi dolgok szombaton dőlnek el. Kipakolás után megkezdődik a várakozás.
Mivel Árpi vezetett végig, Ő megkeresi a hotelben a szobánkat. A fiúk is vele tartanak, Magdival maradunk tartani a frontot.
Idén a kiállítás kicsit lanyhább volt, mint a korábbi években, illetve évről-évre lanyhult. 8-tól 10-ig szinte semmi nem történt, onnantól viszont kezdtek sokan lenni a nagy teremben,és elindult a szokásos pezsgés. A galérián a gyári késeket áruló kereskedők kapnak helyet spyderek, topsok, és a többi nagy amcsi gyártó modelljei vásárolhatók meg olcsóbban, mint itthon.
80x80 cm-s asztalon állítanak ki a mesterek, rengeteg cseh, szlovák kiállító, de van német, lengyel, illetve magyar is.
Most is bebizonyosodik, hogy a sok ember nem egyenlő a sok vásárlóval. Egy két kést eladok, Árpitól is visznek egy két bicskát, de nincs nagy „biznisz”. Délután kicsit unalmassá válik a helyzet, ezért lenézünk a fiúkkal az épület mögötti „dzsamborira” .
Enni kell, inni muszáj.



Valamiféle kovácstalálkozó lehet(minden évben ez van), mert mindenhol kovácstüzek égnek, üllők csilingelnek. Káposztás tocsnit és sört árulnak, igazi vásári hangulat,legtöbben beöltözve amolyan középkori figurának. Süt a nap, szép az idő, eszünk egy tocsnit, meg iszunk pár korsó sört. Amikor Sanyinak kólát kérek(13 éves) a pultos elkerekedő szemekkel néz rám, és kérdezi hogy biztosan kólát kérek, itt mindenki sört iszik, még az is aki nem szereti.

















Vladimir mester is itt kapott helyet gépeivel.


"Tocsniasszonyságnál" mindig sorállás volt.



A napozgatás után irány vissza a kiállítás, ahol sajnos nincsen érdemi dolog, a helyzet lehangoló. Végre 18 óra, lehet pakolni, irány a szállás, zuhany, ruhacsere, mert már bűzlünk, mint a disznók. Miután mindenki elkészült, lemegyünk a hotel „kerthelységébe” enni és inni valamit. Árpi nagyobbik fiával „kisÁrpival” iszunk egy-egy Stock-ot, ami bűn rossz. A Stock olyan a cseheknek, mint nekünk az Unicum, azzal a különbséggel, hogy a Stock gyakorlatilag körömlakklemosó, míg az Unikum finom. Valami helyi specialitást kérünk, ami ehetőnek bizonyul, hozzá természetesen sör dukál mindenkinek!



Vacsi után Árpiék aludni mennek, csak mi fiatalok(„kisÁrpi,Sanyi,meg én)maradunk, illetve megyünk hátra az épület mögé megnézni az esti dzsamborit. A helyzet változatlan, mindenki erőteljesen sörözik. Egy nagyobb sátor alatt élőzene szól, számunkra ismeretlen nyelven, csehül. Érdekes nyelv ez a cseh, egy olyan szóban amiben 7 betű van, de abból 5 mássalhangzó, gyakorlatilag kimondhatatlan számunkra. Egy szót azért megtanulunk, illetve kimondunk,"prezsicski". A jelentését nem tudjuk, az egyik számban hallottuk, és a finom cseh sör hatására megjegyezzük.
Még pár sör legurítása után mi is nyugovóra térünk.
Másnap svédasztalos reggeli vár minket a hotel éttermében. Mindenki jól beeszik, én speciel 8-10 db zsömlét, felvágottal, sajttal, vagy lekvárral. Sörözni még nem merek.
A vasárnapi kiállításnapról most nem írnék semmit, de mivel idő volt bőven, fotózgattam.



























(Az árak cseh koronában értendők. Érdemes számolgatni.)

12.30 kor már ebédelünk a kerthelységben, és hogy most se szakítsunk a hagyományainkkal, mindenki knédlit eszik, és persze sört iszik hozzá. A knédli a csehek egyik nemzeti étele. A hússzeletet valami barna mártással, és magával a knédlivel kaptuk, ami nagyon puha, könnyű, és finom, és jól ki lehet vele tunkolni a szaftot, meg a mártást.
Sietve indulunk, mert hazafelé még beugrunk Prágába, a szokásos körre.
Minden évben megnézzük Prágát, most is így teszünk. A kocsit letesszük a szokásos parkolóban, majd elindulunk a szokásos úton. De most nem. Most hátulról támadjuk a székesegyházat. Ráadásul nekem sietnem kell, mert a fiamnak ígértem valamit a shopból, és az ötkor zár. Intek Árpiéknak, hogy fent találkozunk, és nekiindulok a több ezer lépcsőnek. Mire felérek, már patakokban folyik a hátamról a víz. Mindegy, a gyerekért mindent.
Árpiék is felérnek, kicsit pihenünk még egy padon, majd lemegyünk a Károly hídhoz, át a hídon a Venczel tér felé. A Venczel téren most nem iszunk sört 2500ft/korsóért, mert ezt már tavaly megjátszottuk, Árpitól most is ezt hallgatom.
A parkolónál pisi, ivás, evés, majd irány haza.

Hmm, de finom :)



Éjjel van már, amikor Árpi kitesz a kocsimnál. Beülök indítok, belenéznék a tükörbe… belenéznék,de a tükör sehol. Letörték, nesze neked …