Manapság az ipar óriási mennyiségben tud jó minőségű, a funkcióját kiválóan ellátó kést gyártani. Elég egy levékonyított, hőkezelt acéllemezre egy megfelelő fogást biztosító műanyagot fröccsenteni és kész a tökéletes kés. Hál’ Istennek a világ nem csak racionalitásból áll. Igényeljük a sokszínűséget, szeretünk érzéseket megélni. A kézműves késeket készítő emberek a funkcionalitáson túl valami plusszal ruházzák fel a termékeiket. Mi is ez a többlet? A feltétlenül szükségesnél több munka, odafigyelés, tudás, melyek révén a készítő személyisége beépül a termékbe. Néha a mű megszületését a megrendelő és a késes közös gondolkodása, tervezgetése előzi meg. Ilyenkor a későbbi tulajdonos álmai is megjelenhetnek a tárgyban. A készítő részéről ennek megvalósulásához különleges képesség szükségeltetik. Csak kevesen vannak ennek birtokában.


Egy nagyon egyszerű, pengéből-2 nyélpanelból-2 pár csavarból készült kés is lehet míves, ha látszik benne a kreativitás, ha gondos formatervezés, anyagválasztás, előzi meg, ha a kidolgozása igényes, a felületek megmunkálása szép.








Pusztán a természetes nyélanyagok nagyon különlegessé tudnak tenni egy munkát. A különböző fák, szarvak, agancsok, egyéb állati származékok legtöbbször önmagukban megismételhetetlen szépséget hordoznak. Aki meglátja bennük azt és meg is tudja mutatni, különlegeset képes alkotni. Ehhez érzék, figyelem kell, de még így is inkább a természet (Teremtő) ajándékának tekintendő ez a plusz érték. Ezt a készítőtől újra elvárni, megkövetelni nem szabad.


Általában a készítők szeretik a bonyolultabb technológiai megoldások terén is kipróbálni magukat, keresik a kihívásokat. A változatosság egyrészt gyönyörködtet, másrészt a kézműves mindig is igyekezett megmutatni hol tart.
Néha első látásra nem is látszik a „kunszt”. Pl adott egy penge, mely egyetlen darab fából készült nyélben rögzül, több elem nem került felhasználásra. A penge hézagmentesen illeszkedik a fába, mintha az rá lenne öntve. Csak az kezd el gondolkodni a problémán, aki már próbálkozott hasonlóval. A pengetüskét magába foglaló üreget ugyanis nagyon pontosan kell kialakítani, hogy hézag ne legyen. Rendben. De mivel?




Máskor az elengedhetetlenül szükségesnél több elemet építenek egybe, az elemek elrendezését igyekeznek ötletesen megvalósítani, nem a legegyszerűbb illesztéseket alkalmazzák.



Minden illesztés kihívás. A felületeknek illik illeszkedni. Derékszögek és síkok esetén ezt legkönnyebb megvalósítani, (bár tökéletes sík nincs). Bizonyos anyagok, pl ezüst vagy a különböző csontok esetén a legkisebb hézagok csúnyák tudnak lenni. Tovább bonyolódik a helyzet, ha a késes eltér a derékszögtől.



Az íves illesztések megvalósítása a késes szakma külön szintjét képviselik.

Az íveknek értelemszerűen hézagmentesen kell egymásba kell passzolniuk. Ilyenek lehetnek a berakások, pl a nyél alapját képező anyagba más anyagot építünk be.


Van mikor íves oldalú hasábokat puuzleszerűen teszünk egymás mellé, ily módon készítve a markolatot.




Integrál kés esetén, ha az acél íves oldalú markolathéj darabokat foglal magába, szintén nagy a kihívás.
(Ezt a tőrt az íves illesztésen túl az anyagválasztás és a gazdagon alkalmazott díszítő technikák is igen mívessé teszik.)




Létezik olyan megoldás, mikor térben íves elemeket építünk össze. Pl egy nem egyenes aljú gyűrű pattan rá egy ovális keresztmetszetű csapra.


Megesik, hogy a már illesztett, majdnem kész munkát darabjaira kell szedni, hogy a fémrészek megkapják a felületkezelést (pl a damaszt acél alkatrészek a pácolást vagy kékítést). Ilyenkor az újbóli összerakáskor is mindennek helyére kell kerülnie. 0,05 mm-es hiba már észlelhető és zavaró lehet.

Rengeteg díszítő technika van. Nem vagyok ennek a témának szakértője, felsorolás szintjén azonban érdemes betekintenünk ebbe a részterületbe is.
A felületek díszítése, mintázása általában nem a jobb használhatóságot szolgálja, viszont általa egyedibbé válik a kés. Ilyen szempontból talán kivétel képez a markolat faragása. Ezt ugyanis lehet olyan módon alkalmazni, hogy általa a fogás biztosabb lesz.


A scrimshaw sok ezer apró tűszúrásból álló minta. A szúrások nyomát festékkel töltik fel.



A fém felületeket lehet gépi gravírozással, vagy kézi véséssel díszíteni. A gravírozásnak és a vésésnek is számos változata van a néhány század mm-es mélységtől a domborműig. A két eljárás közül természetesen a kézi vésés igényli a nagyobb felkészültséget, és a több munkaórát.

Hozzászólás itt lehetséges:
http://forum.miveskesek.hu/viewtopic.php?f=39&t=164&p=7367#p7367